Vaskakas főzőházavatón jártunk
A múlt hét végén, szombaton (04.22.) a Vaskakas Sörfőzde főzőházavató rendezvényére voltunk hivatalosak, hogy együtt ünnepelhessük meg Vida Norbiékkal ennek a hatalmas projektnek a megvalósulását.
A Vaskakas Sörfőzde a Győr-Moson-Sopron vármegyei Győrújbaráton található főzde, ami meghatározó szerepet tölt be a Lima életében.
A Vaskakas sörök Győr környékén a bevezető söröket jelentik a kraft világba. A legtöbb helyi, ha más kézműves sörrel még nem is, de a Vaskakas tételeivel nagy valószínűséggel találkozott már.
A főzde híres Győri Pils mellett megtalálhatjuk az elengedhetetlen APA és IPA sörket is, mint például a Johnny B. Good, vagy a Hop-Dog, de a testesebb barna sörökből sincs hiány a szortimentben.
A Vaskakas - Porter és a belga dubbel típusú Charlatan a barna sörök kedvelőinek nagy kedvencei.
A hagyományos ízek mellett a győrújbaráti főzdénél figyelnek az új idők igényeire, ezért olyan különlegességekkel is találkozhatunk, mint az epres gose (Berry White), az ír vörös (Red Fox), vagy a manapság közkedvelt cold IPA (Dragon's Wife).
Ha végigtekintünk a fent felsorolt tételek mennyiségén, máris megértjük, miért volt szükség a bővítésre (pedig fel se soroltuk az összes Vaskakas sört).
A főzőház bővítésének menete
A Vaskakasnál 2022. közepén, május körül kezdtek a bővítés tervei megszületni.
Júniusban megoldódtak a beruházás finanszírozására vonatkozó kérdések is. Ahogy Norbi fogalmaz: "A sörgyártás egy beruházásigényes tevékenység, a vállalkozósdi meg nem csupán a sörfőzésről szól, hanem meg kell teremteni a finanszírozást is, úgyhogy támaszkodtunk a Takarékra. A bank elé letett üzleti terv megfelelő volt, pozitív lett a hitelbírálat ..."
A folyamat a következő szintre lépett és Szentesen a Qualita Kft. megkezdte az új főzőház elkészítését.
2022. októberében meg is érkezett az új főzőház Győrújbarátra.
November elején végre bekerült a berendezés a végső helyére.
"Az üstök egyenként valahol 6-700 kg körül voltak, le kellett őket dönteni, ráhelyezni az ácsolt kiskocsira, betolni az üzembe és újból lábra állítani.
Kellett hozzá kreatívitás, mert a targonca, raklapemelő és spanifer kevésnek bizonyult... ez után elmondhatjuk, hogy talán egy piramist is fel tudnánk építeni náhány gerendával és kötéllel."
Ez után már "csak" a kéményt kellett rákötniük a srácoknak, amivel magukra maradtak 2023 januárjában.
Szerencsére megbírkóztak a feladattal és a zord idő ellenére is sikeresen beüzemelték a főzőházat.
Amint sikerült mindent bekötni, már csak megkellett tanulniuk, hogy hogyan is működik az új főző berendezésük. Ehhez szerencsére a segítségükre siettek, és a gyors betanulást követően, a több hónapnyi leállás után, a Vaskakasban ismét sört főztek, mostmár 2x1000 literes tartályokban.
A Főzőházavató ünnepség
Tekintve, hogy mekkora mérföldkő ez a sörfőzde életében, Norbiék nem akarták elaprózni a megünneplését sem, ezért egy nyilvános főzőházavató ünnepséget rendeztek, ahol vezetett főzdelátogatásokkal, kenyérlángossal, csülökkel és persze sok finom Vaskakas sörrel várták a nagyérdeműt.
A Lima csapatával mi is ellátogattunk az eseményre, hogy együtt ünnepeljük a barátaink sikerét (meg persze, hogy megkóstoljuk az új főzőházban készült söröket).
Az ünnepség során Norbi és Oszkár, a két sörfőző szívélyesen beszélgetett minden szakmai partnerükkel és a sörkedvelő vendégekkel, így nagyon kellemes, családias hangulat alakulhatott ki már a korai órákban.
Az első sörök legúrítása után el is indult az első vezetett főzde túra, ahol, bár számítottunk a változásra, mégis meglepődtünk, hogy élőben milyen hatalmasak ezek az üstök. Hát igen... az új berendezés az előzőnek legalább a duplája.
A főzdetúra során nem csak az új technológiát mutatták be, de részletesen elmesélték a sörfőzés folyamatát a vízforralástól a palackozásig.
Nagy élmény volt, hogy ott lehettünk, köszönjük a meghívást!
Végezetül pedig egy kép a Lima csapatáról a Vaskakas Sörfőzde teraszán: