A bor történelme
A térség BorPubjaként fontos számunkra, hogy megismertessük veletek a Pannonhalmi borvidéket és úgy általánosságban a borokat.
Hogy jobban képbe kerüljetek, elindítunk egy sorozatot, amiben egyenként bemutatunk mindent, ami a szőlőhöz és a borhoz kapcsolódik.
Kezdésképp beszéljünk kicsit a bor történetéről.
A bor az egyik legtermészetesebb italunk, ugyanis ha kellően érett a szőlő és adottak a feltételek, akkor csak össze kell gyűjteni a szőlőszemeket egy helyre, és azok a saját súlyuk által kipréselt léből is képesek bort előállítani természetes erjedés útján.
A bor tehát kizárólag a szőlő alkoholos erjedéssel keletkezett levéből áll, egyes esetekben tartósító szerekkel kiegészítve. A bortörvény kizárólag szulfitokat engedélyez erre a célra.
A ma használatos szőlőfajok ősei feltehetőleg 6-8.000 évvel ezelőtt a Kaukázus déli lejtőin voltak megtalálhatóak. Ezeket nemesítették tovább az évezredek során különböző bor- és csemege szőlőknek.
Az emberi nemesítő tevékenység eredményeként ma már mintegy 1.500 szőlőfajta létezik. Ezeket pedig szinte tetszőleges módon lehet keresztezni, újabb nemesítések céljából.
Érdekesség, hogy az 1.500 szőlőfajtából csupán 500 található meg a természetben.
A bor már Mezopotámiában, Egyiptomban, az ókori Görögországban, Rómában illetve a zsidó keresztény kultúrkörben is központi szerepet játszott, mint ital. Ezért is van az, hogy nem csak ital, hanem kulturális termék is.
A borral és a szőlőtermesztéssel már a honfoglaló őseink is találkoztak. Régészeti adatok alapján ugyanis az akkori Pannónia területén már a III. sz. óta jelen volt a szőlőművelés.
A Pannonhalmi borvidék története is a régmúltra nyúlik vissza, hiszen már az ezer éves Pannonhalmi Apátság alapítólevele megemlíti, hogy a dombon szőlőt termesztettek és ez több évszázadon keresztül komoly hatással volt arra, hogy minél több család ezzel foglalkozzon. Egy 1237-es feljegyzés szerint közel 173 szőlőtermesztő család élt a környékbeli falvakban, valamint több XIV. századi írás említi a Győr megyei borok országos szintű kedveltségét.
Sajnos a terület fejlődését megakadályozta a törökök pusztító terjeszkedése, aminek következtében a környék elnéptelenedett. A törökök kiűzése után szlovákokat és németeket telepítettek az elhagyott falvakba, ezáltal a szőlőművelés visszanyerhette gazdasági szerepét.
A tudatos szőlőtermesztés a 19. században alakult ki, amikor is megtörtént a jobbágyok felszabadítása, eltörölték a kilenced és tized adókat. A kieső bevételeket az egyház és a nagybirtokosok szőlőgazdálkodással igyekeztek csökkenteni.
A növekvő termelésnek a nagy filoxéravész vetett véget. A járvány előtt már 2000 hektáron termesztettek szőlőt, de a szőlőgyökértetű elpusztította a vidék szőlős területeinek a 30%-át, majd ezután jött a peronoszpóravész is. A filoxéravész, a nagyarányú kivándorlás és az I. világháború következtében 1914-re 600 hektárra csökkent a borvidéken történő szőlőgazdálkodás. Ezután némi javulás volt megfigyelhető, 1935-ben már 912 hektárnyi szőlőterületet jegyeztek fel.
A XX. század második felében kialakult a nagyüzemi termelés, aminek köszönhetően a fejlődés üteme felgyorsult. A szőlőtermesztés hagyománya és kultúrája egyidejűleg indokolttá tette, hogy a Pannonhalmi-dombság önálló borvidéket alkothasson. Az elképzelés 1990. decemberében vált valóra, a Pannonhalma–sokoróaljai Borvidék létrejöttével.
Az utóbbi két évtizedben dinamikus fejlődésnek indult a borvidék. A legkorszerűbb technológiák ötvözve az évszázados tradíciókkal mára a magyar minőségi bortermelés egyik meghatározó régiójává tették a Pannonhalmi Borvidéket.
Ha érdekel, hogy az elmúlt párezer évben hova fejlődött a szőlőtermelés és ezzel együtt a borászati technológiák, gyere be hozzánk és kóstold meg a helyi tételeket, vagy rendeld őket házhoz webshopunkról!
